Napfény helyett gyertyaláng

Napfény helyett gyertyaláng.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem, ahogy megkezdjük november hónapját, hirtelen megnövekszik a gyertya és mécses „fogyasztásom”. Gondolom, közrejátszik az is, hogy hamarabb sötétedik, és hűvösödnek a napok. A gyertyák apró lángja kicsit a napot idézi, amit most oly sokáig nélkülöznünk kell. Tudom, hogyne tudnám, hogy ősszel és télen is süt a nap, de ezt inkább csak világításnak nevezném.
Hiányzik az a meleg, amit, ha a nap felé fordítom az arcom, érzek. Hiányzik a napfény illata. Ugye, mindenki érezte már a bőrén azt a jellegzetes illatot, amikor „megcsókolta a napsugár”. Hiányzik, ahogy a nap felmelegíti a rétet, és a virágok, növények csak úgy árasztják az illatukat.

Szeretem az erdő őszi illatát is, amikor lehullott a levelek szőnyeget terítenek a lábunk alá.

Vagy majd, ha a tél tiszta, csikorgós hideg levegőjét lélegezzük be. De nekem a nyári napsütés az igazi. Így gyertyákat gyújtok, begyújtok a kandallóba, hogy egy kicsit visszahozzam a nyarat magamnak. Milyen önzőn hangzik ugye, magamnak. Könnyen meglehet, és mégis így mondom, mert nem tudhatom, csak sejthetem, hogy a környezetem hogyan éli meg a napfény hiányát. Remélem, nem csak azért viselik el a hóbortom a gyertyákkal, mert jobban szeretnek annál, semhogy megbántsanak azzal, hogy nemtetszésüket fejezik ki. Legalábbis szeretném ezt hinni.
Tehát maradnak az apró, remegő lángocskák, hogy kicsit visszahozzák azt, ami elmúlt, hogy könnyebb legyen a várakozás.

Még több cikk

bazsalikom

Bazsalikom királyfű és szúnyogriasztó

A bazsalikom ma már leginkább fűszernövényként ismert. Egy intenzív fűszernek, ami pompásan kiemeli a paradicsomos ételek ízét. Termesztése meglehetősen egyszerű. Ez annál is inkább örvendetes,

borsmenta

Borsmenta – frissít és fertőtlenít

Borsmenta, vagy csak a menta. Bár számos fajtája létezik (pl. fodormenta, vizi menta, csombor menta, mezei menta, korzikai menta…. a teljesség igénye nélkül), mégis leginkább

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email
Share on print
Print